Janics Natasa és Fürdök Gábor teljesítette, Gyökös Lajos megfelelt a válogatási követelményeknek!
2010-06-20, 22:02 - szegedive.hu
Szabó Gábor ezren és ötszázon, Danis Richárd és Forgó Christopher kétszázon nyert válogatót az ifjúságiaknál.
Végleges csapatösszeállítás ugyan csak kedden délutánra várható, azonban az EDF Démász szerepléséről a hétvégi válogatón már most is megállapítható, hogy nem a legsikeresebb versenyen vannak túl az edzők és versenyzők. Várhatóan három felnőtt és három-négy ifjúsági versenyző kaphat helyet a nemzeti válogatottba. Janics Natasa kétszáz egyesben és párosban teljesítette a válogatási feltételeket, az ötszáz párosuk is biztosnak tűnik Kovács Katalinnal. Fürdok Gábor rutinos versenyzéssel nyerte az 5000 m kenu egyest, így ő is jogosult az EB indulásra. Gyökös Lajos ezer egyes második helye elég kellene legyen az ezer négyes induláshoz, de a tavalyi tapasztalatok egyenlőre óvatossá tesznek. Sík Marci két páros második helye (500 és 200) - bármennyire is szeretnénk - nem lesz elég a csapatba kerüléshez. Ő és a szintén "csapatközeli" teljesítményt nyújtó Petrovics Máté és Bozsik Gábor valamint a kenus Horváth Gábor a július 23-25. közötti VB válogatón próbálkozhatnak a csapatba kerüléssel.
Nem sikerült még a felnőtt válogatottság közelébe jutnia a még U23 korú szegedi kajakosoknak, akik a három hét múlva esedékes válogatón még kivívhatják az U23 EB csapatba kerülést. Kovács László, Tóth Róbert, Palásthy Ádám és Bodor Attila mellett Petrovics Máté legközelebbi célja is ez a verseny lesz.
Az ifjúsági korosztályban Szabó Gábor az ötszázas párost is megnyerte Újpesti párjával. Remélhetően a "szétlövésen" sikerül a párosok indulási jogát kiharcolniuk. A "villámkezű" Danis Richárd - Forgó Christopher páros fiatal kora ellenére biztosan nyerte a 200-at, remélhetően ez is EB indulást jelent. A reménykedő kajakosunk, Tóth Attila Tas, a szövetségi kapitány kezében van az ezer négyest illetően.