A szegedi kajak-kenu sport jövőre fogja ünnepelni szervezett múltjának 60. éves fennállását. A sportág legkorábbi szegedi képviselői azonban előbb, a történelmi újrakezdést megelőzően is szelték a Tisza hullámait.
Az első emlékek 1935-ből maradtak ránk. Azóta egyesületek, egyletek, klubok, szakosztályok sora választotta ezt a csodálatos sportot Szegeden, fiatalok ezrei szálltak vízre esőben és szikrázó napsütésben, felfedezve azt a csodát, amit a mozgás öröme és a természet állandóan változó szépsége ad. A küzdelem, a győzelem és a kudarc, a társak és az ellenfelek nekik - nekünk - nem csak szavak, hanem tartalommal teli élmények, remények és emlékek, amelyekért érdemes-, érdemes volt- és érdemes lesz tenni.
A legnagyobb nemzetközi eredményeket szegedi színekben elérő versenyzőink Európa-, Világ- vagy Olimpiai Bajnokságokon gyűjtöttek érmeket. Így Hingl László, Csapó Géza, Svidró József, Darvas Miklós, Petrovics Kálmán, Bohács Zsolt, Kajner Gyula, Páger Zoltán, Fürdök Gábor, Storcz Botond, Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert, Hüttner Csaba, Janics Natasa, Joób Márton, Vajda Attila, Sík Márton, Csamangó Attila, Keresztesi Alexandra, Gyökös Lajos és Horváth Gábor kiemelkedő eredményeikkel járultak hozzá az egyesület sikereihez. A névsor alapján meg kell állapítani, hogy a korábban legeredményesebb versenyzők közül csak Bohács Zsolt szegedi születésű (bár sikerei jelentősebb részét a BP honvéd színeiben érte el), míg a 2004-es olimpiai játékokon szerepelt Vajda és Joób valamint Fürdök és Horváth is „eredeti” szegediek.
A 2000-es esztendőben “régi-új” szakosztályként az evezős sportág legjobbjai is csatlakoztak egyesületünkhöz. Az évszázados múlt és a Világversenyeken elért sikerek, valamint a nagy számú pártoló tagság, az utánpótlás fejlesztése és a magas szinvonalú sportszakmai munka együttesen az utóbbi nyolc év alatt hetedikről a második legeredményesebb egyesületté te a Szegedieket. A legnagyobb sikert Haller Ákos kétszeres világbajnok aranyai jelentették, de komoly felnőtt nemzetközi eredményeket ért el Dani Zsolt és Kónya Alíz is.
A 2007-es kajak-kenu világbajnokságon újabb rekordot döntött meg egyesületünk, hiszen egy VB-n öt versenyzőnk nyert aranyérmet. Összességében öt arany és két bronz VB-ről illetve négy arany, egy ezüst és két bronz EB-ről a szegediek felnőtt mérlege! Arannyal tért haza az Ifjúsági Kajak-Kenu Világbajnokságól Kiss István és az U23 EB-ről Sík Márton.
Az elmúlt években kajak-kenu szakágunk az egyesületek összesítet rangsorában az első helyek valamelyikén végzett. Utánpótlás nevelő sikereinket az egyesületi érem- illetve pontszerző létszám, a csoportok összetartása, az országos elismertségünk jelzi. Eredményes munkája révén a válogatott versenyzők mellé meghívták Kerek Csaba és Czeglédi Gábor – valamint az evezős sportágban Szierer János utánpótlás edzőinket. Ők és a többi utánpótlással foglalkozó edzőnk a sportág szeretetére, a rendszeres, sportos életmódra és egészséges közösségi életre nevelik versenyzőiket. Kása Ferenc mesteredző utánpótlás kenus csoportja évek óta a legeredményesebb az országban. A fiatal edzőnk Vécsi Viktor a kenus csapatával és Janics Natasa átvételével az ország negyedik legjobb edzője lett.
A Démász Szeged Vízisport Egyesület magáénak tekinti a múltat és a jelent. Olyan jövőképet rajzol, amelyben a sportághoz méltó eredmények megtartása mellett - az egyesület létesítmény adottságait kihasználva - komoly szerepet kapnak a kedvtelésből, egészségük megőrzéséért vagy a társaság kedvéért evező, kajakozó-kenuzó sporttársak.
A Démász Szeged Vízisport Egyesület kivételes adottsága, hogy önálló "víziteleppel” rendelkezik, melynek üzemeltetése jelenleg óriási teher, adottságai azonban hosszú távon jó lehetőséget adnak a gazdaságos működésre. A vállalkozások lehetősége első sorban a szabadidősport, rekreáció és mentálhigénés szolgáltatások területén mutatkozik, de az alkalmi rendezvények illetve a terület bérbeadása is működőképes lehet. Ezen terveink megvalósításához jelentős infrastrukturális fejlesztéseket szükséges végezni, melynek terheit az egyesület önállóan nem képes elviselni.
Az elképzelések és a sportágban elért sikerek azonban túl szépek ahhoz, hogy ne mondhassuk ki: megfelelő segítséggel, tőkeerős társakkal a Démász Szeged Vízisport Egyesület és a Felső Tisza-parton lévő Vízitelep az évezred elején további fényes sportsikereket hozhat Szegednek, támogatóinak, az evezős és a kajak-kenu sportágnak, valamint példázata lehet a sporttal, egészséges életmóddal, szórakoztatással kapcsolatos vállalkozás és a versenysport sikeres együttélésének!
Köszönjük támogatóinknak az együttműködő segítséget, városunknak a bizalmat és szeretetet, szurkolóinknak a buzdítást, tagságunknak a közösséget, ahova tartozunk és ígérjük: továbbra is érdemes lesz mellénk állni!